2017. március 24.

Sorok mögött: kikeleti mocorgás

Tavasz

Kíváncsi vagyok, hogy amikor ezt a bejegyzést olvasod, hol tartózkodsz: négy fal között? Tömegközlekedési járművön? Utcán gyalog? Kint egy padon? E havi témánk a környezet, helyszín jelentősége irodalmi művekben, tágabban pedig a tavasz.



Körülmények, körülmények, körülmények

Amikor ennek a bejegyzésnek a vázlatát megterveztem, épp egy fagerendás mennyezetű étteremben üldögéltem közel a bejárati ajtóhoz, és vártam, hogy kihozzák az Észt Hét keretében kínált finomságokat. Kellemes zene szólt, odakint hétágra sütött a nap, turisták sétáltak a Kazinczy utcai zsinagóga árnyékában, és önkéntelenül mosolyoghatnékom támadt. Rajtam kívül egy németajkú lánycsapat, egy kisgyerekes család és egy meghatározhatatlan nyelven beszélő hármas élvezte még  a hely vendégszeretetét. Bár baromi éhes voltam, beindultak az agyam fogaskerekei, és két korty kávé között jegyzeteltem, akár egy kilétét rosszul leplező étteremkritikus. Mire a fizetésre és a nyugta elkérésére került a sor, akár magányos NAV-osnak is képzelhettek, azok közül is egy jóllakottan mosolygó, elégedett példánynak.
A megírás már odahaza, az íróasztalomnál történik, udvarra néző ablakkal, kocsit mosó bérbeadóval, perlekedő feketerigókkal, és nyitott ablak nyílásába tévedő bogarakkal. A lelkesedés kevesebb, szívesebben ülnék a kertben hintaágyban, fülig érő napsütésben.
Most mondd, hogy a környezet az smafu.

Nyár
Tiszta udvar, rendes ház

Gőzerővel és a természet rendje szerint tavaszodik, több élőlény most szédül bele a párzási időszakba, és ahogy a rádióból hallottam, méhek módjára kirajzottak a biciklisek, motorosok az utakra.  Rajzok én is, már amennyire a jelenlegi erőnlétemtől telik, és mentálisan végigpörgettem, mennyire tartom szükségesnek a környezet szerepeltetését, bemutatását a műveimben.
Ha észnél vagyok, akkor nagyon. Ha nem vagyok észnél akkor kevésbé, és akkor szólnak a tesztolvasóim, hogy kicsit több leírásra volna szükségük, hogy jobban belehelyezkedhessenek a történetbe, jobban el tudják képzelni, hol a csudában bóklászik-él-cselekszik a szereplőm. Mire észbe kapok, olyan élvezettel merülök el a tájban, hogy el sem hiszem, korábban elhanyagoltam.
Lamast örökségében merő fantáziajáték volt idegen-ismerős tájakkal, lehetőségekkel. Afféle tesztírásnak is beillett, átgondolatlanul kalandoztam. Kívánságod parancsom című regényemben sokszor a környezetet használtam, hogy jelezzem, valami szokatlan, rendellenes zajlik. A Hozzáférés megtagadva novellámban elemien kellett a környezet, hiszen azzal festettem le a kor másságát.
Legutóbbi, folyamatban lévő munkámban a helyszín kifejezetten együtt él és lélegzik a szereplőkkel.


Ősz
Kivételek

Ritkán alkotok steril helyet, és akkor is okkal. Maga a sterilitás, a sivárság az üzenethordozó, kimered egy pillanat, és a belső történések, cselekmények uralnak mindent. Ilyenkor a környezet csak durva keret, de nem az a lényeg, nem az a fő. Ott van a Dogville, vagy az egy adott helyszínre korlátozódó filmek - pl. Carnage, Exam, Interview, Rope -, itt a helyszín csak afféle jelzésértékű díszlet.
A falat szoktam kaparni a klasszikus, várható eseményeket sejtető képi elemektől, mint például éjszakai temető teliholddal, vihart ígérő éjszaka nyitva hagyott ablakkal/teraszajtóval és lebbenő függönnyel. Sokkal több fantáziát és mélységet találok az ambivalenciában. Rossz dolgok szép napon szép helyen is történnek, ahogy jó dolgok is megeshetnek egy felázott földutas, Lyukóbánya fajsúlyú környezetben.
Időnként a környezetből parazita lesz, pl. a karakter hangulata attól függ, éppen milyen az időjárás. Közhelyes, hogyha esik, akkor feltétlenül búval baszottnak kell lenni, és ha napos tavaszi zsendülés folyik, akkor vidámabban illik mosolyogni. Ám az tagadhatatlan, hogy egy helyszín felfogását és elhelyezését nagyban módosítja a róla alkotott belső élmény, a karakter lelki rezonálása. Ekkor bújik ki a szög a zsákból, miért komor valaki egy szép napon, és miért lehet vele madarat fogatni egy nyúlós-ragadós ködös őszi napon.

Tél (Sajó part)
Kihagyott ziccer

Légy őszinte magadhoz: hány órát vagy napi szinten szabad levegőn? Megvan a napi egy óra, ami még a sitten ülőket is megilleti? Ha nem, akkor egy fegyencnek jobb sora van, mint neked. Az ingázás rohanása nem ér, a lopott cigarettaszünetek sem. Meglehet, te is jobb szeretsz belülről barnulni (ala D-vitamin).
Sápadt bőrű, négy fal közötti író vagyok, ritkán megyek kávézóba, hogy üzenőfalra illő kipreparált, kávéval és péksütivel szelfizett első világbeli hazugsággal hirdessem menőségemet, lazaságomat.
Ettől is van a faromon plusz kiló nem egy, nem kettő, nem öt.
Néha elkap a méreg, pazarolom az időt, a lehetőséget. Most még nincsenek ízületi panaszaim, most még bővén vagyok a séta kedvének, akkor miért meresztem a hátsóm kopott huzatú széken képernyő előtt? A karaktereim többet vannak levegőn, mint én!
Ez az igazi szégyen és szomorúság. Meg könyvtárakból, wikipediáról, szakoldalakról, utazóblogokról, google street viewról lelopni, milyen lehet pl. egy enyémtől eltérő klímájú helyen a reggel és az évszakok. Az online fellelhető anyagok szűrtek és borostyánba dermedtek. Hiányzik belőlük a személyes tapasztalat. A föld és a növényzet szaga, a bőrömet simogató levelek, kezemet felhorzsoló kövek, lábujjaim közé szivárgó sár, a szempillámat összefagyasztó mínuszok, számban felrobbanó, egzotikus gyümölcsök és rohasztva érlelt húsok íze.
Nem éltem meg, csak loptam, hazudtam. Kihagyhatatlan a személyes tapasztalat, attól lesz a szöveg hiteles. Mert akkor a szerző tudja, miről mesél, és tudja, mennyire térhet el a közösen tapasztalt sablonoktól. Az élménygyűjtés sosem megy a sztori rovására, legfeljebb szegényebb leszek egy illúzióval, mégsem úgy vannak a dolgok, ahogy olvastam, láttam valahol, valakitől.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése